Először Magyarországon, elsőként a Vizipipa.eu-nál a sultana-med. Korábban a blogban volt már erről szó, de azért még egyszer röviden elmondom, hogy mire is jó a sultana-med. Feladata, hogy a vízben megkösse a káros anyagokat. Ezt tudományos vizsgálatok is bizonyítják. Az eredmények szerint a kapszula a füstben található káros anyagok 95 %-át meg tudja kötni a vízben. Segítségével mindenki lelkiismeretfurdalás nélkül élvezheti a vízipipázás örömeit. Az igaz, hogy mi, vizipipások eddig sem aggódtunk az egészségünkért pipázás közben, hanem élveztünk a bő füstöt de most a sultana-meddel még nyugodtabban pipázhatunk.
Használata nagyon könnyü: a víztartályba egy egész kapszulát teszünk és kicsit elkeverjük. 1 ampulla kb. négy óra pipázás közben aktív és megköti a káros anyagokat.
Lássuk, még mit kell tudni róla. Komoly teszteket végeztek a sultana-medről. Több mint 100 emberrel kipróbáltatták és ezek között volt török, egyiptomi, szír és német tesztelő. Néhányuk több mint 20 éve vízipipázik, így komoly pipásnak mondható. A tesztelés végén kiderült, hogy a sultana-medes és a sima tömések között nem éreztek semmilyen különbséget. Nem okozott kaparást, köhögést és fejfájást sem okozott.
Egy sultana-med dobozban 4 kapszula talalható.Németországban jelenleg 8euro körül van az ára, nálunk 2400ft lesz.
-
2010-09-09 13:02:29 syska
-
2010-09-10 13:33:52 Mr.23bár még nem vásároltam egy barátom mesélt a boltotokról ami a belvárosba van és nézegetve a webshopot teljesen más lett és ez jó
és nem olyan drága ám minőségi barátom jóvoltából kiprobáltam már az aladin nomádot a mya qt-t és egy kmet aminek nem tudom a tipusát trimetál azt hiszem és olyan mintha kis szoknyák lennének rajta és mind3 pipa kiló méterekkel lehagyja bármelyik tucat pipát (tpo mark ha jól tudom) örülök hogy jó kezekbe kreült a bolt
én biztosan törzs vásárló leszek és regisztrálok abba a bizonyos fórumba
csak igy tovább
-
2010-09-11 11:55:50 JamesVanorb - Jogos amit feca írt, legközelebb azért erre jobban figyelj oda. A termékről ide is leírnám a véleményem. Még nem volt alkalmam kipróbálni, és az eget verően nagy ára miatt valószínű, hogy egyelőre nem is fogom. A nagyon egészségcentrikus embereknek ajánlott, viszont szerény véleményem szerint azok még a vízipipát is elkerülik.
Biztosan hasznos, és hatékony. Örülnék ha írnátok majd erről is egy tesztet. 
-
2010-09-11 14:37:39 feca - teszt?Biztos jó dolog ez a cucc, de szerintem ahhoz képest, hogy mennyi pipázáshoz elég, szerintem drága. Tesztelni meg tulajdonképpen lehetetlen, mivel nem lesz jobb az íze, nem javít semmit a pipaélményen, így ez nem mérhető. A fent említett "nem kapar, nem fáj a fejed" -dolog meg olyan, hogy jól kell tömni. Ha meg rosszul tömsz, nem hiszem hogy ez a Med segítene rajta. Nyilván, aki egészségmániás, az megveszi majd, mondjuk ahogy James is említette, azok meg valószínűleg nem is pipáznak. Szerintem nem ez lesz az eSZKá aranytojást tojó tyúkja, de sok sikert kívánok, ettől függetlenül. Kicsit visszatérve erre: "Nem okozott kaparást, köhögést és fejfájást sem okozott." Ez most azt jelenti, hogy a használata nem okozott ilyesmit, tehát nincsenek ilyen mellékhatásai, vagy az alapból fennálló pipás kaparást, fejfájást elmulasztotta? Értitek, nem mindegy.
-
2010-09-11 16:29:42 JamesSzerintem arra értik, hogy ez a szer nem befolyásolja az ízeket, és ettől nem fájhat a fejed. A rossz tömésből származó kaparást, és a mohó szívástól a fejfájást ez sem szünteti meg.
-
2010-09-12 08:53:48 syska
Ezt a terméket úgy lehet tesztelni, hogy valóban nem befolyásolja-e az ízeket. Az ára tényleg kicsit magas, de ez a vegyi anyagoktól és azok gyártási technológiájától van. Németországban mindössze 100-150Ft-al olcsóbb és valahogy ide kell szállítani is + a helyi adók. Én egyszer azért is kipróbálom majd, mindig is érdekeltek az új dolgok.
-
2010-09-12 11:11:17 JamesTermészetesen én sem vagyok ellene, jó dolognak tartom, csak az árával nem vagyok kibékülve. Viszont ez igaz, hogy a vegyi anyagok baromi drágák. Ha valaki kicsit gazdálkodik akkor a permetszerek árán is lehet ezt látni, hogy egy csomag 5x5 ml-es ampulla 3 ezer Ft, és az se garantálja, hogy a termésed megmarad. Vállalkozószellemű vagyok én is, csak sajnos az anyagiak engem ebben mindig korlátoznak.
Egyszer ráveszek egy vízipipás havert, hogy közösen fektessünk be egy tesztelés erejéig.
-
2010-09-12 20:59:29 JakiJulio, érkeznek majd új Khalil Mamoon pipák? És szerinted magasabb minőséget képvisel mondjuk egy trimetal, mint egy Mya Saturn?
-
2010-09-12 21:20:15 JulioJelen modellekböl utánpótlás lesz. Új Khalil Mamoon modelleket szeretnék hozni csak egyiptomba KM kapcsolatommal gondjaim vannak. KM Trimetal vagy MYA Saturn két nagyon különbözö vizipipa. Szerintem minden kettő mínőségi pipák de más más kategóriakban.
-
2010-09-15 19:18:47 nemtom95
-
2010-09-15 21:22:12 JulioMostanaban nem jön fata morgana fekete. Fekete színben Aladin Bashat tudok ajanlani: http://www.vizipipavasarlas.hu/Aladin-Basha-vizipipa-60-cm-fekete.html vagy minimi: http://www.vizipipavasarlas.hu/Aladin-Minimi-vizipipa-40-cm-fekete.html mondjuk minimi inkabb kezdőkre való kis pipa basha sokkal jobb.






