Történt ez a kis összeröffenés Hétfőn este felé, felvetette az egyik ismerősöm, hogy menjünk el pipázni, tud egy “jó helyet”. El is mentünk, a hely nem volt más, mint egy lépcső a föld alá… én inkább a pokolnak nevezném (de a haver ide jár és istenítette).
Nos, hát miután leértünk a gödörbe, nevezzük gödörnek mivel nem akarok sem negatív sem pozitív reklámot nyújtani a helyinek (bár pozitívat nehezen) , kikértünk egy pipát ill., teát, kávét. (a teának elégé sz*r íze volt de ez a mocsár íz csak az én rossz döntésemnek tulajdonítható – legyen nektek is tanulság ne kérjetek olyan italt-ételt aminek nem tudjátok kimondani a nevét, mert lehet, hogy nem azt kapjátok amire számítotok).
Alig vártuk, hogy kihozzák a pipát, 5 percen belül sikerült kijuttatnia a leányzónak (aki arab).
10 perc szívás után még mindig nem volt füst, gondolná az ember, hogy egy ilyen helyen nagy pipatömési gyakorlattal rendelkeznek, de ezek szerint csalódnom kellett. Szóltam a kisasszonynak, hogy tenne e valamit vele, mert hát mégis csak fizettünk érte … rendes volt felkapta az asztalról a pipát és elrohant.
3 perc múlva visszajött és mint egy mogorva vénasszony “nincs ennek semmi baja!… (ekkor beleszívott látszott h horpad a homloka és kifúj fele annyi füstöt mint a társaságból bárki)…csak meg kéne tanulni pipázni!”Letette a pipát az asztalra, még 5 percig próbálkoztunk aztán szétszedtem a tömést és láttam, hogy túl van tömve, a teteje megégett a dohánynak, azt eltávolítottam és úgymond újra tömtem, 15 perc pipázás lett gyönyörű füsttel, ízzel.
Annyit nem értek az egészből, hogy mit ártottunk mi neki, hogy ránk förmedt. Én szeretem az arabokat, van 1-2 ismerősöm is köztük, de ez a nő nem volt szimpatikus és garantálom, hogy többet nem megyünk oda. 
Most pedig itthon pipulva köszönöm h elolvastátok!
üdv: Pioneer
| < Előző | Következő > |
|---|






