Most vasárnap a következő cikket olvashattátok a Blikkben:
Döbbenetes divat terjed a tinik között
TÁRNOK — Döbbenetes divat terjed a tinik körében! Hol van már a titokban elszívott cigaretta, a parkban bujkálva lehúzott egy korty vörösbor? Ma már a vízipipa a menő!
Vivien (11) két hónapja boldog tulajdonosa a saját sheeshajának – ez a pipa eredeti neve. „Azért akartam egy vízipipát, mert az egyik havernak volt, és nagyon megtetszett. Körbeültünk páran, és miközben körbejárt a szipka, jót beszélgettünk” – mesélte. A lányok kezdetben titokban jöttek össze, hiszen otthon senkinél sem díjazták az ötletet. Persze a tiltás csak fokozta a csáberőt.
„Engedem, hogy vízipipázzanak, nincs más választásom – kesergett Deák Erika, Vivi anyukája. – Miután a barátnője is kapott egyet, mi is vettünk. Titokban úgyis csinálta volna, így legalább látom, mit tesz bele, hányszor használja.” A nagyobb fejtörést Ricsi (9) okozza, aki bevallotta, hogy már csente el nővére vízipipáját.
A vízipipa füstje a cigarettáéval ellentétben nem forró, a víz lehűti, így a gégerák kockázata kisebb. Arról azonban szó sincs, hogy jót tenne. „A hatás függ a dohány minőségétől, nikotintartalmától és a pipázás gyakoriságától – magyarázta dr. Kóczán István belgyógyász-kardiológus.
——–
Ejnye, a kis Ricsi folyton elcseni nővére vízipipáját! De végre egy olyan cikk, ami nem szólja le a vízipipát, bár a Blikk híres a félinfókat (sőt, negyed) tartalmazó cikkeiről.
| < Előző | Következő > |
|---|







