Már jó ideje hever az asztalomon egy 8 cm hosszú szipka, amit végre ki is próbáltam. A csőbe illeszthető, átlátszó szipka közepében jól látható a sok kis apró, fekete széndarabka, ami nekem az akváriumi vízforgatóból volt ismerős.
Egy picit nehezebb szívni az elején vele a pipát, ami pár perc múlva rosszabbra fordul, ugyanis a pára lecsapódik a szűrőben, és nehezebben szelel. Viszont egy kaparósabb tömés esetében sem köhögtem a füsttől, és ami a legmeglepőbb volt, az a füst íze. Semmi eltérést nem tapasztaltam a megszokott szipka után a füstben, az íze nem változott, és a mérete sem. Igazából nem értem, mert az aktív szénnek elvileg ezt is meg kellene szűrnie, de ez már kémia téma, amiből sosem voltam valami jó.
Egyébként a szipka vastagabbik felének belső átmérője 9 mm, így a cigarettát bele lehet dugni, aminek a füstjét ügyesen megszűri. Amúgy tudod, miért 9 mm a cigi? Hát azért, mert ha háború van, a cigigyárak egyből át tudnak állni lőszergyárrá. A papír helyett rezet tesznek a gépekbe, és nem dohánnyal, hanem lőporral töltik meg azokat. A konzervgyárak meg aknákat csinálnak egyből.
No de térjünk vissza a szipkára. Rászokni nem fogok erre a cuccra, de ez az egy itt lesz, ha kaparna a füst, jó szolgálatot tesz.
| < Előző | Következő > |
|---|







