“Szia!
Én múlt héten, csütörtökön rendeltem tőletek egy vízipipát. Sokáig halogattam, mert az első, amit vettem egy kis boltban, azzal csúnyán megjártam, drága is volt, és nem is működött megfelelően. Érthető hát, hogy nem akartam csak úgy megrendelni, nem lett volna jó még egy pofára esés.
Ehhez képest, meg kell hogy mondjam, a kellemesen csalódtam kifejezés igen apró részét tükrözi annak, amit most érzek. Ma kaptam kézhez a csomagot, ami egy 71 cm-es pipát, rengeteg féle dohányt, és egyéb kiegészítőket tartalmazott. Már ki is próbáltam, hála a vizipipa.eu oldalnak már tájékozottabban, mint az elsőnél, és remekül működik, nincs hiba benne. Igaz az üveg alja nem teljesen egyenes, és mivel a mi padlónk sem egyenes (régi lakás), elég nehéz neki megfelelő helyet találni, hogy ne billegjen, de ez igazán nem számít. (Ha nagyon szőrözni akarnék megemlíthetném, hogy a tömítés túl keény, és nehéz rátenni az üvegre a csövet, de ezt tudjuk be az én ügyetlenségemnek, ugyan dehogy akarok én ezen fennakadni.)
Pénteken kétszer is beszéltem az ügyfélszolgálattal, hogy minden olajozottan menjen a kiszállításnál, nagyon rendes dolognak tartom, hogy ennyire odafigyeltek mindere. Ma a futár is felhívott, hogy mikortól hozhatja. Egyszerűen leesett az állam, mert eddig a netes rendeléseknél mindig csak rossz tapasztalataim voltak. Alig vártam hogy munkából hazaérve végre kipróbálhassam. Külön kiemelném, hogy a ház alatt lévő kávéház vette át, mert én nem tudtam volna időben hazaérni. Ennél a pontnál döbbentem le, hogy még ezt is meg tudjátok oldani, mások azt mondanák, hogy oldjam meg ahogy tudom.
Most is füstölök, és egy jó darabig abba sem fogom hagyni. Akárhányszor csak ránézek majd a pipumra, ahogy büszkén áll, kiemelkedve a szobámban, eszembe fogtok jutni srácok, és ezentúl csak tőletek rendelek majd, bármire is lesz szükségem. 
Üdvözlettel: H. Dániel
ui.: ha akarod nyugodtan rakd ki blogra vagy a shopra
”
| < Előző | Következő > |
|---|







