Néhány évvel ezelőtt gyakorlatilag bárki importálhatott Magyarországra vízipipa dohányt. Mára ezt államilag erősen szabályozzák, kicsit bonyolult is a dolog. Most megtudhatod, hogy az a kis doboz dohány milyen úton kerül a boltok polcaira.
1. – Kell egy gyár.
Régen is így volt, és ma is kell keresni egy dohánygyárat a közel-keleten. Le kell velük zsírozni, hogy milyen ízből, milyen kiszerelésben mennyit gyártsanak, majd egy bőröndnyi pénzt kapnak. Néhány hónap várakozási idő után elkészülnek a dohányok. Persze nem minden gyár áll szóba az emberrel, gyakran országonként 1-1 céggel kizárólagos szerződést kötnek a gyárak, így rajta kívül más nem vihet abból a márkából az adott országba.
Egyiptomban például hiába veszel egy halom dohányt, kell egy papír, amin a gyár engedélyezi az exportálást.
2. – Hogyan jut haza?
Leginkább hajóval szállítják külföldről a dolgokat, ami baromi lassú, de legalább olcsóbb a repülőnél. A repülő iszonyatosan drága, de ha valami sürgős, akkor megéri a gyorsaság miatt.
3. – VÁM ügyintézés.
2008 előtt csak megszámolták a határon, hogy mit, mennyit és mennyiért hoztál. Ez napokig is eltarthatott, ugyanis alaposan átvizsgálták a konténerek tartalmát. Ez alapján meg kellett fizetned a VÁMot, és eladhattad a dohányaidat a neked tetsző áron.
2008 februárjában ez megváltozott. Ma nem hozhat vízipipa dohányt akárki. Márkánként először le kell tenned egy 30 millió forintnál is magasabb összeget, és egy VÁM raktár nevű minimum 100 négyzetméteres zárt raktárra van szükséged. Ide a VÁM ellenőrök bármikor bemehetnek és ellenőrizhetik a készletet.
Fel kell matricázni a dohányt, miszerint az káros (mint a cigi), és rá kell ragasztani a zárjegyet + egy kis címkét, amin a forgalmazó cég neve és a termék összetevői szerepelnek. Az árképzés sem a régi már, nem lehet bármilyen áron eladni a kiskereskedőknek. A zárjegyen szereplő ár alatt vagy fölött pedig a kiskereskedők sem értékesíthetik.
Ma még nem forog a hazai piacon olyan sok zárjegyes dohány, mert a zárjegy nélküli készletet ki lehet árulni. Ezek az olcsó készletek fogytán vannak. Hogy mi lesz a helyzet néhány hónapon belül?
Elképzelhető, hogy azok a kis boltok, akik eddig dohányt árultak, nem fognak foglalkozni vele az alacsony haszon miatt. Több importőrtől hallottam, hogy sokkal kevesebb márkára fognak koncentrálni, mint eddig. Árverseny pedig nem lesz a dohányok között, mindenkinek azonos áron kell majd adni, mint ahogy a cigi is mindenhol azonos áron kapható.
Szóval jóval nehezebb lesz a kereskedők dolga, és sokkal több adót kell majd fizetni, de az nyugtat, hogy az adóink jó helyre, jó zsebekbe kerülnek …
| < Előző | Következő > |
|---|







