Amíg az enyém volt, nem tudtam, milyen lenne nélküle. Öreg volt, el is volt koszosodva, de annyi helyen járt már velem, és annyi szenet gyújtottunk közösen… És most már sohasem fogom látni. Elajándékoztam egy gyönge pillanatomban. Egy több éves barátságról mondtam le, hogy most mást szolgálhasson hű társam, a széncsipeszem.
Nem csináltam belőle ekkora tragédiát az elején. Vagyis nem ismertem fel a tragédiát. Hamar elkezdtem használni egy olyan hosszú, vékony csipeszt. Az első mozdulattal szembesültem a ténnyel: hiányzik az ÉN CSIPESZEM! Ennek a vékony hegyével nem lehet normális mennyiségű dohányt felmarkolni, és az izzó szenet is sikerült már ketté törni vele. Most hever az asztal szélén.
Azt hittem, megtaláltam az új segítőmet. De nem. Igaz, a legújabb csipeszemnek normális szájai vannak, elég dohányt tudok vele fölemelni, és a szenet is biztonsággal tartja. Sőt, a belső fele nem recés, így a rátapadt dohányt is könnyebb eltávolítani róla. Viszont ma nagyon megharagudtam rá. Lóg róla egy hegyes fémrúd, amivel elvileg az alufóliát kell kiluggatni. Ezzel sikerült a lábamat felnyársalni. Haragszom rá.
A CSIPESZEMET AKAROM!
| < Előző | Következő > |
|---|
© 2006 - 2010 Vizipipa.eu | Minden jog fenntartva.