Üdv minden kedves pipa-barátnak!
Az imént tettem le a szipkát, és a fölidéztem magamban egy régi élményt, amit ezúton szeretnék Veletek megosztani:
Pár éve Tunéziában dolgoztam, mint animátor. Egy héten mindössze egy szabadnapunk volt, és ezt igyekeztem minél tartalmasabban eltölteni, és ismerkedni a helyi szokásokkal, magamba szívni a nagybetűs Életérzést! A belvárosban császkáltam, 40 fok, több ezer ember, ami kell. Muszáj volt valami üdítő után néznem, ezért bementem a legelső utamba eső boltba.
Odabent kellemesen hűvös volt, csodálatos jázmin illat, és a leggyönyörűbb nő állt a pult másik oldalán, akit életemben láttam! Az állam rázuhant a lábamra, és attól kezdve minden adandó alkalommal abba a boltba mentem, hogy láthassam őt! Mindig mosolygott, éj fekete, hullámos haja és hatalmas barna szemei voltak.
Az egyik héten valami hirtelen indulattól vezérelve elhívtam munka utánra, hogy igyunk meg valami. Elnevette magát, és azt mondta, hogy az apja meg is ölné, ha elmenne egy külföldi fickóval éjszaka! Aztán magam sem tudom miért, de végül csak ráállt. Miután a szállodám tetejéről eszméletlen volt a kilátás, elhatároztam, hogy fölviszem oda, ami persze szigorúan tilos volt
!
A hotel előtt találkoztunk, és sutyiban, a hátsó lépcsőn fölosontunk, egy pipa, és némi nádcukor párlat, közismertebb nevén rum társaságában. Begyújtottuk a pipát, és gyönyörködtünk a 6 emelettel alattunk elterülő éjszakai életben! Hallgattuk a tenger zúgását, és Manu Chao Bienvenida a Tijuana c. számát.
A lányt Jasminának hívták, és 22 éves volt. Olyan érzés volt, mintha évek óta ismernénk egymást. Órákig pipáztunk (kávés és trópusi gyümölcsös dohánnyal) és táncoltunk kettesben fönt a tetőn, mi láttuk a világot, de a világ nem látott minket. Egy idő után mind a ketten félmeztelenre vetkőztünk, minden szemérmesség, vagy hátsó szándék nélkül. Egyre gyönyörűbb volt, egyre inkább azt éreztem, hogy le tudnám élni az életemet ezen a tetőn, és szentül hittem, hogy megállt az idő, és sosem ér véget az éjszaka.
A leírtakon kívül semmi sem történt, és azt hiszem ez volt a csodálatos az egészben, így valahogy sokkal spirituálisabb és érzékibb volt! Hajnalig beszélgettünk, aztán egy szál farmernadrágban kiültünk a párkányra – 6 emelet magasan – és megbámultuk a napfelkeltét. Azt mondta, hogy még sosem látta ilyen szépnek ezt a vidéket. Aztán megittuk a maradék rumot, és lementünk fürdeni a tengerbe.
Életem legjobb éjszakája volt, és amikor elváltunk, az volt az egyetlen csók, és valószínűleg az egyetlen, amire mindig emlékezni fogok!
Hasonlóan szép pipázós élményeket mindenkinek
!
Pisti
| < Előző | Következő > |
|---|






