Mint előző cikkben megemlítettem, anno Egyiptomban láttam és szívtam vízipipát. Elsőre megtetszett, de ugye a szülők mindig minden ellen vannak elsőnek, akár jó az, akár nem, őket nem érdekli, csak az, hogy a gyerek maradjon távol mindentől, és üljön szépen a kis popsiján. Na most én már benne voltam a tízes-éveimben, már a végét tapostam, mikor a haverokkal döntöttünk, hogy ha már van pipa, a balekhét is jól sült el, akkor irány vissza a pipaparadicsom, menjünk le Egyiptomba és szívjuk szét a fejünket, agyunkat, mindenünket. Nem volt olcsó mulatság, de megoldottuk, és lent is voltunk a Nílus partján, sokezer ember közt turistaként, és a kávé- valamint a gyümölcsdohányillat csak úgy csalogatott be minket egyik kávézóból a másikba. Sok helyen voltak ilyen angol csávók, akik inkább fordítottak a helyieknek, és könyvet olvasva a sarokban pipáztak. Volt egy kávézó, ahova vissza-vissza szoktunk, és ezt a James nevű tagot megismertük. Elmondott pár helyi és pipázási szokást, és hogy hogyan jött Egyiptomba. A pipákat úgy helyezték el, hogy az asztal közepén egy lyuk volt, mint a napernyőnek, csak kicsit szélesebb, amin a pipának a fejét tették be. A kerámia pont mellmagasságban volt, kényelmesen lehetett cserélgetni. Volt egy poén, miszerint a hotelben este tojásos-szalonnás dohányt találunk fel, hadd induljon jól a reggel. James, bár értette a poént, de inkább azt mondta, nem szabad ilyennel sokat viccelődni, mert az arabok besértődnek az ilyenekre(hmm…még egy szokás!). Szóval egy hét pipázás, tengernyi ízek, és szansájn után jöttünk is haza. Furcsa volt még egy ideig, hogy itthon süt a nap, mégsem érzed azt a jó illatot az utcákon, nem csábít be egyetlen kávézó sem. MiskolcCity olyan hely volt, ahol inkább nem Guerilla-pipáztunk a városban, mert nem sok jót hallottunk vissza a vizipipások és a fakabátok viszonyáról. Sok idő eltelt azóta, pedig én mindig szívesen emléxem az egyetemi és középsulis elményeimre.
NineHellz
| < Előző | Következő > |
|---|
© 2006 - 2010 Vizipipa.eu | Minden jog fenntartva.