Még egyik hazai pipás oldalon se olvastam ezt a tippet. Az egyik amerikai webshopot böngésztem, és volt egy rész, ahol tippek-trükkök voltak leírva. Azt hittem már nem lesz semmi újdonság számomra, de amikor végigolvastam a tippeket, egy eleddig ismeretlen dolog keltette fel az érdeklődésemet.
Azt írták, hogy pipázás előtt a szívócsövet tegyük 30-40 percre a hűtőbe, és ezáltal a füst még hűsebb lesz amikor beszívod. Ezt ki kellett próbálnom
Egyből tömtem is egy kétalma-menta-fahéj kombót, és betettem a csövet ~20 percre a mélyhűtőbe, mivel nem akartam 40 percig várni amíg a sima hűtő lehűti . Nem hiszem, hogy a nagy hőingadozás jót tesz a fém spirálnak, de mivel 2 héten belül megérkezik az új Nammor csövem, és ez amúgy is csak egy ideiglenes legolcsóbb típusú cső volt, nem túlzottan érdekelt, hogy mi lesz vele (amúgy semmi baja nem lett, de azért hosszútávon akadhatnak problémák). Összeállítottam a pipát, a füst gyorsan beindult, és a lehűtött cső remekül bevált, és végre igazán hűs füstöt szívhattam… az első 20 percig, mert addigra felmelegedett:(
Mindenesetre az az első 20 perc megérte, és ha nem is fogok minden pipázás előtt ehhez a trükkhöz folyamodni, egy próbát mindenképp megér a dolog!
Figyelmeztetés: Vannak olyan fajtájú csövek amiket ne tegyünk be a hűtőbe, mert esetleg károsodhatnak (pl. Nammor), de szerintem az összes Magyarországon kapható cső alkalmas erre a célra, mindenesetre csak óvatosan, felelősséget nem vállalok:)
| < Előző | Következő > |
|---|






